
Mérnöki szolgáltatások
Kerttervezés
Igazán szép zöldfelületeket, tökéletesen összhangban levő – és így hosszú időkön át fennmaradó – növénytársulásokat a természet magától képes létrehozni. Amikor egy kertet építünk, a természetet hozzuk az otthonunk közelébe – gyakran egy hegyvidék sziklás lejtőjét, vagy egy patak medrét megjelenítve – mesterségesen létrehozott körülmények között.
A növények olyan összeválogatása, hogy az eredményül kapott kert ne csupán divatos, hanem hosszú távon – évekre, évtizedekre – viszonylag kevés munkával és költséggel fenntartható legyen, éppen ezért tudatos tervezést és szakértelmet igényel.
Kertünk komoly összegért megvásárolt, és sok munkával elültetett növényvilága e tudatos tervezés nélkül hamar csalódást okozhat: az egyik cserje minden mást elnyom maga körül, a kezdetben aranyos kis ezüstfenyő óriásira nő és mindent beárnyékol, míg más növények a talaj adottságai miatt sínylődhetnek, és nem lesznek olyan szépek, mint amikor a katalógusból kiválasztottuk őket.
A kert épített elemeinek (például az automata öntözőrendszernek) a szakszerű és gondos megtervezése szintén nagyon fontos, hiszen ezeket utólag csak jelentős költséggel (és bosszúság árán) lehet átépíteni. Más esetekben pedig a jogszabályok elő is írják terv készíttetését. Ilyenkor a tervek elkészítésére jogosult szakemberhez – táj- és kertépítész mérnökhöz – kell fordulni.
A kert tervezésére fordított összeg sokszorosan megtérül!
Okleveles táj- és kertépítész mérnök kollégáink szaktudását és tapasztalatát ötvözve az Ön elképzeléseivel, a helyszíni adottságok ismeretében, igénye szerinti kidolgozású terveket kap leendő kertjéhez. Választhat mindössze néhány vázlattervet is – amennyiben a saját kivitelezés mellett dönt, vagy csak egyszerűbb ötletekre van szüksége –, de nagyobb értékű kertek esetében egészen részletes kivitelezési terv is készíttethető növénylistával, kiültetési rajzokkal.
Így Ön – a tervek birtokában – pontos árajánlatot kérhet a kivitelezésre is!
Automata öntözőrendszer tervezés
Teljeskörű, a növények és épített kertelemek igényeit, elhelyezését figyelembe vevő automatizált öntözőrendszerek tervezése, költségoptimalizálás.
Szaktanácsadás
Kollégáink egyszerűbb növénycsoportok kialakítására, növények beszerzési lehetőségeire, öntözőrendszerek átalakítására, illetve új területek öntözésére vonatkozó tanácsokkal is segítenek.